India #13, július 12, péntek
Nagyon korán van az a hajnali 4. De nem volt mese, ébresztő, mert nagy út várt ránk, több, mint 300km. Ha ötkor nem is, de 5:07-kor sikerült elindulni. A szomszédos hotelnél épp elhúztunk a két nappal korábban megismert indiai motoros társaság mellett. Ők is a hajnali indulásra és egész napos motorozásra tették a voksot.
Elhagyva a rendőrségi posztot, ameddig tegnap jutottunk, nagy elánnal húztuk a gázt felfelé a szerpentinen. Igen jó iramban tudtunk haladni kb. 30km-t, amikor elkezdtek sokasodni előttünk a félreállt teherautók. Ez mindig rosszat jelent. Szokásunkhoz híven előre mentünk motorral egészen a kérdéses pontig, ahol a leömlő víztől leomló sziklatömeg közepén ráncigáltak egy elakadt személykocsit. Volt egy pici hely mellettük, motorral épp el lehetett férni. Viszont olyan sodrással és olyan mélynek látszóan hömpölygött a víz, hogy én lehetetlennek ítéltem meg a helyzetet.
Közben az indiai csapat is beért minket. Ott jópár profi, vagy legalábbis az ilyen körülményekhez szokott motoros volt. Ők is megnézték a szitut, bedobáltak pár sziklát a sodrás közepébe, majd átmotoroztak. Közben Ispánnak és Gabinak is mennie kellett, mert pont egy teherkocsi meg a beragadt személykocsi között álltak, azt meg vontatni akarták. Nem tudom hogy, de átmentek. Persze az indiai csapat ott állt a vízben és segítettek mindenkinek. Én leblokkoltam. Egyszerűen képtelen voltam megmozdulni, borzasztóan éreztem magam. De rámdudáltak, hogy takarodjak, mert a közben kivontatott kocsit oda akarták félrehúzni, ahol én álltam. Így kénytelen voltam nagy gázzal elindulni felfelé, de a vízátfolyás előtt megálltam. Úgy gondoltam, hogy ez már sok nekem, ezt nem tudom megcsinálni. Ekkor a legprofibb indiai srác odajött, ráült a motoromra és pikk-pakk átvitte. Nekem csak annyi maradt, hogy átgyalogoljak az áradáson. Szégyen, de ez van.
Persze a másik oldalon is volt még feladat, mert egy magas sziklaparton kellett átküzdeni a mocit, de az azért ment. A másik oldalon az aszfalton félreálltam és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mekkora egy barom vagyok, hogy belevágtam ebbe az egészbe. Az ott teázgató teherautó sofőrök mondták, hogy még 2-3 ilyen várható a következő 30 kilométeren. Szuper.
De nem volt mit tenni, még vissza volt 306km, húzni kellett a gázt. Az tény, hogy gyönyörű helyeken jártunk. Az utak is nagyjából jók voltak. Sokkal jobbak, mint a Spiti Valley utolsó szakasza. Voltak ugyan vízátfolyások, de korántsem olyan veszélyesek, mint amire gondoltam.
Elérve Sarchut, a kasmíri határt megálltunk reggelizni. Tűzött a nap, kellemes idő volt. Én ki is csomagoltam magam az aláöltözőkből, eső bélésekből. Ettünk egy kis Meggi levest. Hogy mi az? Hát zacskós Maggi leves sok tésztával, csak önálló életre kelt a kifejezés 😊
Nem húzom sokáig a beszámolót. Elértük a következő nagy vízátfolyást, de végülis az nem volt annyira tragikus. Bejött a szembecsuk-nagygáz kombó. Utána is voltak még rossz szakaszok, de ki emlékszik már rájuk??? 😎
Említésre méltó, hogy késő délután elértük a Tanglang La hágót, ami a világ második legmagasabb közúton elérhető pontja a maga 5300 méterével. Épp befejeztük a fényképezkedést, amikor apró jégdarabok kezdtek el potyogni és pillanatok alatt ítéletidő lett. Az orrunkig nem láttunk, de elindultunk lefelé egy nagyon kanyargós szerpentinen. Itt is voltak kisebb offroad szakaszok, meg vízátfolyások, de hát ezeken már csukott szemmel is…
Leérve azért kitisztult, meg kicsit megmelegedett az idő. Látványos kanyonon vezetett az utunk. A sziklák vörös, zöld, majd lila színben játszottak. Sajnos itt már keveset fotóztunk, mert siettünk a szállásra, ami még nem volt, csak a várost tudtuk. Közben 345km után elértük a benzinkutat. Jól fogyaszt a kis gép, a mai megpróbáltatásokkal együtt is csak 3.07 litert. Perszázkm.
Beérve Lehbe bementünk a Royal Enfield márkaszervizbe, hogy időpontot kérjünk. Azonnal is megcsinálták volna, de valahogy nem volt kedvünk hozzá 14 és fél óra motorozás után. Másnap 10-re beszéltük meg. Közben kértünk wifit és lefoglaltunk a bookingon egy hotelt a belváros szívében. Persze csak budget szobákat. De a tulaj rendes volt, ingyen upgradelt deluxra. Nem egy Hilton, de azért jó, és végre nem deszkán alszunk.
Videó egy későbbi posztban.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂