India #9, július 8, hétfő
Pont egy hete motorozunk. Pont most jött el a pillanat, hogy picit pihenjünk. Igaz, hogy kilométerben nem mentünk sokat, de az itteni körülmények, a hőség, a tömeg, a közlekedési kultúra, a sok por, a folyamatos nyüzsgés és itt a vége felé a 3500 méter feletti magasságok szép lassan felőrölték az energiáinkat. Ma sem hagytuk ki a motorozást, de az eredetileg tervezett 82km már a tervező asztalon 45-re apadt, a megvalósítás során pedig 39-ben realizálódott.
Reggelit is későre kértünk, volt vagy 10 óra, mire végeztünk vele. Ispán és Gabi motorra pattantak és elmentek műhelyt keresni a csavarok pótlására meg a csomagtartó hegesztésére. Gyorsan találtak is egyet, ahol fillérekért elvégezték a szükséges javításokat. Én addig pihentem a szállóban. A korai fekvés és a kései kelés ellenére nagyon fáradt voltam, legszívesebben az egész napot átaludtam volna.
De erőt vettem magamon és elindultunk a kis túránkra. Először megtankoltuk a motorokat, amik már szomjasak voltak, ahogy azt jelezték is a pirosba fordult mutatójukkal. Majd irány a főutat elhagyva a hegyoldal, a világ legmagasabban fekvő postahivatala. Eleinte aszfaltos úton haladtunk felfelé a szerpentinen, de egy idő után rá kellett kanyarodni egy offroad szakaszra, ami aztán szinte a túra végéig kitartott.
Egyre csak tekeregtünk felfelé eleinte murvás majd később földes úton. Ugyanis itt fent a sziklák tetején föld volt gyér növényzettel. De például az itt lévő falvakban növényeket is termesztettek. Itt nagyjából látszott, hogy miből élnek az emberek, ami India többi általunk látott részében nem volt teljesen egyértelmű.
Így értünk fel 4450 méterre, ahol letámasztottuk a motorokat és lesétáltunk a kis faluba. Ez állattenyésztő település volt, amit a levegőben terjengő illatokból állapítottunk meg 😊 Kis keresgélés után találtunk rá a postahivatalra. Alaposan kitáblázták, mellette kis trafik működött képeslapok széles tárházával – értsd volt vagy 5 fajta. A postahivatalt ábrázoló pont 10 perce fogyott el 😂 Így vettünk más fajtát, megírtuk, majd a csizmák levétele után bebújtunk az épületbe, ahol egyébként laknak, talán a postamester családja, és itt az egyik szoba a hivatal. Na itt épp nem volt senki. Egy darabig ücsörögtünk az emberre várva, amikor más turisták szóltak, hogy az épület előtt rendel a mester. Megvettük tőle a bélyegeket, lepecsételte, majd lefotózva az eseményt, bedobtuk a postaládába.
Szép lassan felmásztunk a motorokhoz, de itt azért már éreztük az oxigén hiányt. Felérve fújtattunk, mint a gőzmozdony. Igaz Ispán azt mondta, hogy ő otthon is így zihál, amikor felmegy a másodikra 😂 Én annyira kifulladtam, hogy beültem a véletlenül ott található kávézóba egy limonádéra. A többiek is csatlakoztak. Mindenkitől megkérdezték, hogy sósan vagy édesen kéri-e. Természetesen mindenki cukorral kérte. Ezután csak kb. 10 percet kellett várni az italokra, elég gondosan készítették őket. Amikor megkaptuk mindannyian nagy slunggal húztunk rá. Azt a rohadt!!! Majdnem köptem egyet, de disztingváltam. Ugyanis valóban volt benne cukor, de só is. Nem is kevés. Ha himalájázni lenne kedvetek, menjetek fel a Hármashatárra és igyatok sós limonádét 😎😂
Itt kivágtunk egy szakaszt az útitervből és elindultunk a következő pontra, a langzai Buddha szoborhoz. Az út minősége, mint az eddigi, offroad, bár most többnyire a hegy tetején, fennsíkon. Igaz valamennyit még emelkedett, így jutottunk el az eddigi túránk legmagasabb pontjára, 4539 méterre. Innét már csak lefelé haladtunk, közben elértük Buddhát is. Teljesen körbe volt állványozva, amire nem jöttünk rá, hogy miért. Szépen beállítottuk a motorokat, meg magunkat és egy helyi kissrác segítségével fotózkodtunk.
Innét irány Kaza, vissza a szállóba. Egy visszafordító után ismerős látvány fogadott. Olyan volt a lefelé haladó szerpentin, mint Marokkóban a Dades kanyon, csak sokkal kisebb, meg rosszabb aszfalttal, de jellegében szinte ugyanaz.
Leérve Kazába begurultunk a kis város bevásárló utcájába, ahol vettünk pár dolgot a vacsihoz. Ma otthoni ízek estéjét tartottunk. Én csirke levest ettem, majd kacsamáj pástétomot toast kenyérrel. El nem mondhatom mennyire jól esett egy kis hazai. Természetesen fertőtlenítettünk is 😎
Holnap irány egy gyönyörű tó, majd valószínűleg egy kempingben fogunk aludni. Felkészülünk a holnaputánra, amikor is az olvadástól megáradt patakokon és folyókon kell átkelnünk. Én már most félek, Gabi azt mondja felesleges, ráérek majd ott, akkor 😁
Videó egy következő posztban.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂