2019. június 4.
Egy hét múlva ilyenkor már ülök a repülőn. Várom is, meg nem is.
Ma megint lazára vettem az indulást, 10-kor robbantottam be a V2-t. Felmotoroztam a közelben lévő Rowena Crest kilátó ponthoz. Ez szépen felülemelkedik mindenen és tökéletes rálátást nyújt a Columbia folyóra és annak mindkét partjára. Jobb lett volna ide előző délután feljönni, akkor nem szemből sütött volna a nap. Azért így is pazar látvány volt.
Ezután egy hosszabb motorozás következett a Mt.Hood hegyre. Ahogy haladtam felé, egyre jobban hatalmasodott a táj fölé. De játszott velem. Időnként eltűnt, időnként meg olyan hatalmasra nőtt, hogy beterített mindent. Gondolom a hegy és az út domborzati viszonyaitól függött. Érdekes volt, higy úgy tűnt, mintha lefelé motoroznék, de az út melletti patak meg szemből folyt. Csalóka volt. Persze visszafelé látható volt, hogy milyen meredeken mentem fel, de odafelé ez valahogy nem volt érzékelhető.
Fent a tetőn bejártam, amit lehetett, félreugrottam a síelők elől, teszteltemennyire víz és hóálló a csizmám. Egyáltalán nem 😂
Ahogy leértem a csúcsról szerencsére volt egy kút, egyébként bajban lettem volna. Kicsi a moci tankja, sokat fogyaszt és nincsenek túl sűrűn töltő állomások. Ezen a Chevron kúton benyomtam egy fagyasztott és megmikrózott valamit, kólával és egy kis csokival. Lelkiismeret furdalás nélkül, ugyanis a reggeli kinaradt.
Következett a Bridge of Gods, avagy az Istenek hídja. Onnét kapta a nevét, hogy egy korábbi földcsuszamlás teljesen elzárta a Columbia folyót egyfajta gátat, természetes hidat alkotva. Persze a folyó elmosta ezt, de az őslakosok emlékeiben megmaradt az Istenek hídjaként. A 20. század elején épült vas híd erről kapta a nevét. Érdekesség, hogy jelenleg 2$ a híddíj, amit nemrég emeltek meg a 2014-es Wild című, Rheese Whiterspoon főszereplésével játszódó film által generált megnövekedett forgalom miatt.
Én nem fizettem ki ezt a 2 dodót, hanem maradtam az oregoni oldalon és megnéztem a Horsetail Falls és Multnomah Falls vízeséseket. Ez utóbbi Oregon legmagasabb, az USA második legmagasabb vízesése a maga 189 méterével. Érdekesség, hogy egy másik nyilvántartás szerint csak a 156-ik. Gondolom mérési hiba lehet az oka 😂
Utolsó néznivaló mára a Vista House volt, ami szintén egy magaslati kilátó pont a történelmi 30-as úton. Egyébként a 30-as utat is vegyétek fel a bakancslistára!
A Washington állam beli Vancouverben találtam szállást, egy kellemes kis motelt. Sajnos a mosógépük épp tegnap döglött be. Nem baj, kézzel mostam, a szárító gép meg működött. Legalább spóroltam egy kicsit a mosáson.
Vacsira KFC-t rendeltem. Mondhatom, hogy az otthoni finomabb. KFC és Meki leszerepeltek nálam… A házhoz szállítás ingyenes volt. Még Renoban regisztráltam a doordash szolgáltatásra, ajandékként 30 napig ingyenes házhozszállítással. Fogok még rendelni. Sokszor nincs kedvem egyedül vacsiért csatangolni.
Holnapra kivettem az autópályákat a GPS-ből, így csak mellék utakon fogok csavizni. Elsőként felmegyek a Mt.St.Helensre. Még nem untam meg a hegyeket 😏
2019. június 5.
Mindenre számítottam, csak erre nem. Ébredés után a függönyt félrehúzva sehol egy kék szín, csak a felhők. Úgy elkényeztetett az időjárás az utóbbi időben, hogy hetek óta nem is néztem. Erre ma reggel felhős minden. Persze egyből néztem, hogy mit is írnak és elkeseredtem. A mai napra még hagyján, de utána szombatig 70-80% eső és hideg. Üdv Washingtonban…
Mivel mára még nem mondott világ végét, így elindultam az eredetileg tervezett útvonalon. Először tettem egy 70-80 km-es karikát igazi vidéki utakon. Hú, ezt nagyon élveztem. Enyhén hűs, de esőmentes, bár szürke idő volt. Viszont az út kifogástalan, kanyargós, látványos. Fotózni sem álltam meg, csak húztam a gázt. Majd videó lesz róla a YouTube-on.
Ahogy közeledtem az autópályához, elkezdett egyre jobban szemerkélni az eső. Na mondom mielőtt felmegyek a pályára – ugyanis a rossz idő miatt letettem arról, hogy ma csak mellékutakon megyek – felveszem az esőruhát. Meg is álltam egy kis behajtónál, kivettem a zacsiból, de gondoltam jobb lenne elintézni a folyóügyeket még a beöltözés előtt. Mivel közel volt egy kút, így visszaültem a mocira. És akkor vettem észre, hogy a moci első kerekétől 10 centire szemez velem egy kígyó. Én úgy befozstam, hogy még na. Nemhogy lefényképezni, de még lassan hátraaraszolni is alig mertem. Pedig pici volt a szentem, nem több, mint 40-50 centi, de én befozstam tőle 😂
A kúton megtettem, amit meg kellett tennem, plusz pótoltam a folyadék veszteséget egy SMALL, de így is fél literes kávéval. Csak azért, mert szeretek motoros ruhában pisilni járni 😂 Viszont elállt az égi áldás, így eső ruha nélkül vágtam neki az autópályás szakasznak. Ez nem volt hosszú, csak 30-40km. Letérve róla irány a hegy. Az Mt.St.Helens. Látszott, hogy értelmetlen 140km lesz, de hajtott a bizakodó és felfedező énem. Na túl sok képet nem kellett készítenem a felvezető úton, sem a tetőn. Minek fényképezzek konstans fehéret? Bíztam benne, hogy a csúcs a felhők felett lesz napsütéssel és kék éggel. Hát nem, beszoptam 😂
Csalódottan, bár szórakozottan indultam lefelé. Egyre jobban kezdett tisztulni. Már tudtam fotózni is. Így álltam meg egy Learning Center, oktató központ előtt. Itt bemutatták a hegy történetét. Ledöbbentem. Hiába készültem a túrára hónapokig, hiába olvastam el egy csomó dolgot, fogalmam sem volt róla, hogy ez a hegy egy vulkán, ami 1980 május 18-án kitört és hatalmas pusztítást végzett. Azt sem tudtam, hogy a fákat emberek ültették vissza kézzel, egyesével. Döbbenet. Olvassatok utána, nézzetek YouTubeot róla: https://youtu.be/-H_HZVY1tT4
Lefelé még megnéztem a Cold Water Lake-et, aminek úgy sejtem hideg lehet a vize 😂 De fagyasztóan gyönyörű volt.
Leérve ismét ráálltam a pályára és meg sem álltam a motelig. Én imádom ezeket a moteleket. Kényelmes, tiszta, itteni árakhoz képest olcsó, mocival oda tudsz állni a szobád elé, megkönnyítve a le- és felmálházást.
A recepciós javaslatára nem a Denny’s-be mentem, hanem a Country Cousinba. És de jól tettem! Az egész eddigi utam legjobb vacsoráját ettem. Deluxe Pulled Pork BBQ szendvicset házi chipsszel és sörrel, a végén valami epres sütivel. Isteni volt!
Nem tudom holnap mi lesz. Ha szakad az eső, akkor maradok, ha nem lesz világ vége, akkor nekiindulok valamerre. Egyik pont a motorkereskedés lesz, ahol átveszem a tulajdoni lapot és kérek tőlük ajánlatot a gépre. Utána igyekszem minél Északabbra kerülni, hogy meglegyen a kanadai határ is.
Utazás zárási pánikom van. Ha maga az utazás oka a kapuzárási pánik 😂, akkor amit most érzek az az utazás zárási pánik. Millió helyen voltam, rengeteg mindent láttam, töménytelen mennyiségű kaját próbáltam. De most mégis rettegek, hogy mennyi minden maradt ki és azt hogy tudnám ebbe a pár napba bezsúfolni. Vágyom már arra, hogy otthon legyek, de nagyon rossz érzés, hogy a több éve kitalált, egy éve felkészülés tárgyát képező út rövidesen véget ér 🙄
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂