2019. május 16.
Milyen szerencse, hogy hoztam magammal akksi bikázót! Reggelre az egyik Harley megadta magát és nem volt benne se kép, se hang. De az Einhell megoldotta 😏
Szállodai reggeli híján benzinkutas szendvics lett a kiválasztott. Mikróban melegíthető csirké, babos??? terméket választottam. Finom volt, csak babos 🙂
Ma nagy távot kellett leküzdeni Las Vegasig, így különösebb kitérők nélkül haladtunk a cél felé. A sok unalmas egyenes mellett voltak szép részek is, de óránkénti 140km/h-ás sebesség mellett nem a legjobb nézelődni. Így az egyik kúton kinéztem egy kis kerülővel elérhető látványosságot, a Valley of Fire-t, azaz a tűz völgyét. Gyönyörű volt a maga elképesztően vörös szikláival, fekete aszfaltcsíkjával. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak, hogy nem volt rá érvényes a 80 dolcsiért vásárolt éves nemzeti park bérlet. Ugyanis ez nem nemzeti, hanem állami – nevadai – park volt. És ez persze csak a legvégén, a kijáratnál lévő fizető kapunál derült ki.
A las vegasi etap végére kicsit megcsappant a csapatunk. Sajnos eléggé nehézkes az előzés itt Amerikában. Így könnyű lemaradni, de annál nehezebb utolérni a társaságot. Így ket részre szakadtunk, a második túratársaságot én vezettem a hotelhez. Izgalmas volt a kétszer 5-6 sávos, számomra ismeretlen autópályán, majd utána a városban vezetni az embereket. De amire odaértünk már várt bennünket a szoba. Parkolni 15 dolcsiért lehetett a szomszédos garázsban. De motorral ingyenes, mert elfértünk a sorompó mellett 😏
Gyors zuhany és átöltözés után irány a város. Először is valami vacsi kellene. Egy helyi, nem kicsi hamburgerezőben toltunk egy menüt. Vessetek meg, de isteni volt 🙂 Vacsi után vissza a hotelbe, mert szükség volt a pulcsira.
Innét nehéz szavakba önteni a sztorit. Elindultunk a Las Vegas boulevardon felfelé. Egyik hotelből ki, másikba be. Tulajdonképpen egész este ezt csináltuk. Itt az az érdekes, hogy be KELL menned a hotelekbe. Sok helyen csak úgy tudsz átmenni az utcán, higy bemész a hotelbe, felmész az emeletre és átmész a gyaloghídon a szomszédos hotelbe. Maguk a hotelek egyben bevásárló plázák és kaszinók is. Mindegyiknek más a tematikája, a díszítése, a mérete, az atmoszférája. Szinte mindegyiknek van valami egyedi látványossága, mint például a Bellaggionak a szökőkút.
Ha már itt tartunk. Sajnos nem láttam a szökőkút műsorát. Odafelé még viharos volt a szél, ezért jó pár előadást töröltek, visszafelé meg már túl későn jöttünk. Na majd ma este!
Így jutottunk el például Velencébe. Egyrészt a hatalmas Ceaser’s Palace bevásárló utcáján szörnyen tetszett a mesterséges kék égbolt. Olyan érzésem volt, mintha délután kettőkor vásároltam volna Rómában. Másrészt tudtam, hogy van egy másik ilyen hely, ami ráadásul Velencét imitálja. A névre asszociálva bementünk a Venetian hotelbe. Bejártuk keresztbe-kasul a földszintet, de nem találtuk. Fáradtan ültünk le egy padra, amikor felpillantva észre vettem az emeleten az ikitált eget. Mozgólépcsőn irány fel és láss csodát, ott volt Velence a csatornáival, kis hídjaival, gondoláival az EMELETEN!!! Hihetetlen.
Ekkor már későre járt az idő és fizikailag is kezdtem hulla lenni. Innét nagyjából még egy órás sétával tértünk vissza a saját hotelünkbe, a Park MGM-be. Erről azt kell tudni, hogy ennek az egyik legnagyobb a kaszinó részlege. És tényleg. Az este során számtalan kaszinóban voltunk, de ennek lenyűgöző volt a mérete.
De szerencsére minden gond nélkül hazaértünk, fel a 19. emeletre. Nem kellett altatni.
Holnap irány a Hoover gát mikrobusszal – a fenének van kedve már megint motorozni. Majd ebéd után kis helyi motortúra a városban, többek között fotózkodás a Welcome táblánál. Végül este Bellagio szökőkút és még pár hotel és kaszinó. Mozgalmas napok. Hiányzik a pihenés és az énidő… 🤨😊
A mai estére sajnos nem vittem magammal a GoPro t, így csak telefonos felvételek lesznek majd a filmemben.
Ja, és megrendeltem a strapatelót (Blackview BV9600 Pro) Norbi címére. Szombaton szállítják, jövő kedden veszem át tőle San Franciscóban.
2019. május 17.
Egy laza reggeli indulás után, ami 10 órát jelent az eddigi 8-akhoz képest megálltunk egy szupermarketben reggelizni. Itt van egy nagy rész, ahol elkészített kajákat lehet venni és a penztáron kívül kialakított asztaloknál lehet befalni. A választék hatalmas. Én egy szelet pizzát ettem. Egyébként mikrobusszal indultunk neki az útnak, ami kifejezetten jólesett az előző napi hajnalig tartó csavargás után.
Magas és végtelenül rücskös sziklák között haladva egy idő után letértünk az autópályáról és egy völgybe érve megláttuk magunk előtt a Hoover gátat. Tényleg óriási. Sokat nem írnék róla, beszéljenek a képek. Azt az egyet sajnálom, hogy a társaság fáradtsága miatt nem mentünk fel a szemben lévő hídra, hogy egy átfogó képet is csinálhassak a völgyről, benne a gáttal. Ha motorral vagyok, ez is meglett volna.
Visszatérve Las Vegasba páran motorra pattantunk és a fő utcán, a Las Vegas Boulevardon vagiztunk egy kicsit. Értsd araszoltunk a dugóban, főttünk, forraltuk a mocikat, égettük a szőrt a lábról én meg még külön aggódhattam a kuplung miatt is. De közeledve a Neon múzeumhoz megálltunk egy utcai büfékocsinál és toltunk egy burritost. Nem volt rossz.
Magába a múzeumba nem mentünk be. 22 dollár lett volna a belépő és messziről bűzlött a lehúzástól. Így inkább motorra pattanva elgurultunk a Fremont utcára. Ez egyfajta Váci utca, amit a forgalom elől elzártak, tetővel befedték és a környék összes hülyéj…, bocsánat, furcsa emberét összegyűjtötték. Gondolok itt például a csecsemő ruhába öltözött fasziról meg a mellette pucér csöcsöt rázó apácáról. A frivolság egyébként az egész utcára, sőt az egész városra jellemző. Volt egy kiöltözött csaj, akin felül csak egy kiskabát volt. Amikor mellé értünk kérdezte mennyi az idő. Mondom öt. Ja már öt? És már kapta is le a kabátot és toplessben nyomta tovább, hirdetve a fogalmam sincs, hogy mit…
Visszatérve a hotelbe leraktuk a motorokat, pihentünk egy kicsit majd ismét nyakunkba vettük a várost. Elsőként a Bellaggio csoki szökőkútját majd a szökőkút műsort néztük meg. Kis séta után fogtunk egy Ubert és irány a Stratosphere hotel, annak is a teteje. És ha már fent vagyunk a tetején, akkor miért ne lövessük fel magunkat a tetején lévő játékon? Még most is borzongok, ha belegondolok. Egy szemvillanás alatt eltűnt a szemem látóköréből minden, maradt csak a mélység és a város. Tényleg olyan érzés volt, mintha kilőttek volna a semmibe. Utána percekig próbáltuk összeszedni magunkat. Nekem még sokáig remegett a lábam, kezem, gyomrom.
Lefelé jövet betoltuk a jeggyel együtt járó 🍕 szeletet a sörrel. Majd irány a hotel Uberrel, és alvás. Másnap irány a Death Valley.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂