2019. május 14.
Tulajdonképpen nem ért meglepetésként a reggeli látvány, amikor széthúztuk a függönyt. Lehetett számítani a lenyűgöző kilátásra, a reggeli napsütésben a kék ég és fehér bárányfelhők alatt vörösen rikító sziklákra. De azért ütött 🙂
A szokásos palacsintás, juharszirupos (cukormentes!!! 😊), tejeskávés reggeli után elindultunk a vörös sziklák között a Grand Canyon felé. Egy kicsit beszívtuk, mert útfelújítás kezdődött tegnap és csak szakaszokban és lépésben engedték a forgalmat. A reggeli hőség miatt aggódtam a kuplungom miatt, de nagyon jól bírta a kis Szuzi a kiképzést, semmi gond nem volt.
Amikor felértünk egy 2000m feletti hágóra, akkor egyik pillanatról a másikra befelhősödött és egyre sűrűbben kezdett csepegni az eső. Beöltöztünk védőfelszerelésbe, ami jól jött az öt percig szakadó esőben, de 20 perc múlva már megint 30 fokban és napsütésben motoroztunk.
Az esőruhát a Double Eagle Trading Company kis üzlete előtt vedlettük le. Kihasználva az alkalmat felfedeztük az indián boltot, volt, aki vásárolt is. Én is, csak én azonnal megittam 😎
Innét már egyenes út vezetett a Grand Canyonba, ahol szétszéledtünk és megbeszéltük a másik oldalon a délután 4-es találkozást.
Először a Mather Pointhoz sétáltunk ki, ez a legelső pont, ahol az ember fia a meredéllyel találkozik. Leírhatatlan. Mind a látvány, mind az érzés. Így le sem írom 😏
A motorokhoz visszasétálva vettük észre, hogy ingyenes buszjáratok viszik az embereket a különböző kilátó pontokhoz. Hirtelen ötlettől vezérelve felugrottunk a kék buszra, ami elvitt a piros busz csatlakozásához. Persze menet közben rájöttünk, hogy ez nem fér bele, nem érnénk ki négyre. Így a kék végállomásánál leszálltunk, körbefotóztuk az ottani lyukat 😊 és siettünk vissza a buszhoz. Persze annyian voltak, hogy csak a másodikra jutottunk fel.
Annyi időnk maradt, hogy motorral beugorjunk egy-két kilátó ponthoz, fotózzunk, filmezzünk és tűzzünk tovább. Egy merő rohanás lett az egész, de 4:03-kor a megbeszélt helyen voltunk. Meg még két motor. Így vártunk a többiekre.
Én miután benyomtam a kúton vásárolt ebédemet, szóltam a túravezetőnek, hogy jó utat nekik, de én visszamegyek, mert át akarom élni a dolgot. Így motorra ültem és visszagurultam jó pár parkolónyit, ahol leültem és csak néztem ki a fejemből vagy fél órát. Szükségem volt erre a magamba szívásra.
Amikor elindultam kifelé a parkból, kb. 5 óra magasságában összefutottam a hiányzó csapattagokkal. Ők felültek a piros buszra 😂 A társaság élére állva elvezettem őket a kb. 100km-re lévő hotelbe.
Most épp megy a szárítógép, így van időm posztot írni és fenyképeket rendezni. Jelen pillanatban nem tudom mi lesz a holnapi program, de nem is érdekel. Legyen meglepetés 😊
Ja még annyit, hogy arcra ejtettem a telefonom és szilánkosra tört a képernyője. Ráadásul pici üvegdarabok potyognak belőle. Nem tudom meddig bírja, de elkezdek valami ütésálló telót nézni. Mert nagyon bejött a guglival és sygic-kel navigálás. Indiában is ezt fogom használni.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂