India #7, július 6, szombat
Éjszaka csak úgy kopogott a hotelen az eső, aggódtunk is, hogy hogy fogunk másnap lemotorozni a hegyről. De reggelre gyönyörű időre ébredtünk. Kék az ég, süt a nap, bárányfelhők úsznak. A szemközti havas csúcsok csak úgy rikítottak. Finom reggelit szolgáltak fel, utána kiültünk a kertbe ejtőzni. Nehezen akaródzott elindulni. De 10 körül összeszedtük magunkat és megkezdtük a mai napi etapot, ami csak 110km terv szerint.
Lemotoroztunk a hegyről a már ismert útvonalon, lassan elgurultunk a rendőrség és a hivatalok mellett. Leérve a főútra néztük, hogy ki van-e írva valahova, hogy engedély kell a következő szakaszra. Ki volt írva. Csak épp elrejtve másik táblák mögé. Ha még akartuk volna se vettük volna észre 😲
Nagy gázzal tűztünk a most már harmadszor bejárt szakaszon. Mosolyogva mentünk el a tegnap berobbantott és utunkat álló szakaszon. Mosolyunk 200 méterig tartott, ahol ismét lezárt részhez értünk. Csak most épp sziklaomlás miatt. Szerencsére már régóta dolgoztak az eltakarításon, így kb. csak 15 percet kellett várni. Újabb haladás, majd újabb szakadás 😲 Újabb várakozás, de most csak pár perces, mert elfértünk a munkagépek mellett.
Még egy kis motorozás, a már ismert fahíd, majd az ellenőrző pont következett. Beadtuk a papírokat, bevéstek a nagy, piros könyvbe és már mehettünk is tovább. Áthatoltunk, mint kés a vajon 😊
Az ezt követő szakasz fantasztikus volt. Kellemesen ívelő, kiváló minőségű aszfalt, időnként igen rövid offroad szakaszokkal hatalmas sziklák mellett, időnként alatt. A hőmérséklet 25 fok körül lehetett. Mind a motorozási élmény, mind a látvány miatt megérte ide eljutni.
Egy idő után megéheztünk és megálltunk Spello településen. Ez valami központi hely lehet, sokan voltak itt, sok busz, kocsi, motor. Gabi beült valahová kajálni, Ispán szendvicsezett én meg cerbonáztam. Majd estére eszek indiai kaját. Kis pihenő után indultunk tovább. De sajnos nem jutottunk sokáig. Újabb sziklaomlás állta az utunkat.
Mi motorral teljesen előre mentünk és beálltunk a többi motor mellé. Az ott posztoló katona azt mondta, hogy nyugi, maximum egy óra múlva mehetünk. Ez volt fél kettő körül. Ez persze természetesen indiai egy órát jelentett, tehát este fél hat körül tudtunk tovább indulni.
A négy órás kényszerpihenő alatt sok emberrel beszélgettünk. Voltak, akik ajánlottak különböző látnivalókat, voltak akik a ránk váró út minőségével nyugtatgattak. Azt mesélték, hogy lesz egy 15 kilométeres szakasz, ami egy merő szopcsi, számtalan kis vízátkeléssel, és 3-4 folyó átkeléssel. Nem mondom, hogy nyugodt lettem. Azt is megtudtuk, sőt képet is láttunk arról, hogy a Leh felé vezető utat 7 napja nyitották meg, nagyon rossz állapotú, és méteres jégfalak közt kell majd motorozni.
Ahogy közeledett az eltorlaszolt út megnyitása, úgy kezdett előre szivárogni és feltorlódni a tömeg. Az első csapat, aki átkelhetett, az egy gyalogos násznép volt. A lagzi tegnap lett volna, indult egyik helyről a másikra a rokonság, amikor leomlott a fal. A vőlegény az egyik, a menyasszony a másik oldalon ragadt. Így egy nappal később került megkötésre a frigy.
A következő átkelő brigád valami főúri csapat lehetett. Egyrészt rendőri kíséretük volt, másrészt soron kívül előre hozták őket. De közvetlenül utána indultunk mi motorosok is. El lehet képzelni milyen tereprali indult be. Mindenki le akarta előzni a másikat. Voltak finom ívű, aszfaltos szakaszok, de voltak offroad részek is. Igazán jót motoroztunk, bár a nap kezdett elbújni, az idő meg picit hűvösödni.
Szépen haladtunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy a GPS-emen valami éktelenül cikk-cakkos rész jön. Ez általában szerpentint jelent. De itt olyan mértéktelen mennyiségben voltak a kanyarok, amilyet még nem láttam. Eleinte aszfaltos úton döntögettünk, de ezt hamarosan felváltotta a murvás offroad. És csak mentünk felfelé, és csak kanyarogtunk a visszafordítókon és csak mentünk felfelé. Sajnos nem néztem meg az alsó pont magasságát, így nem tudom mennyit jöttünk felfelé, de nagyon sokat. Közben a táj megváltozott, szinte teljesen eltűnt a növényzet, kopár sziklák mindenütt. Marsbéli tájra értünk. Az út mellett, a folyóvölgy iszonyat mélyen kanyargott. Fentről az útról alig lehetett látni.
Egy idő után véget ért a szerpentin, de továbbra is kanyargott felfelé az út. Közeledtünk Nako felé, ahol a foglalt szállásunk volt. Ekkor újabb kanyar orgia tűnt fel a telón. Ismét őrületes szerpentin felfelé, közben a nap is kezdett teljesen elbújni. De végül felértünk a tóhoz, aminek a partján áll a vendégházunk 3630 méter magasan. Szerencsére vártak minket, a szobákat már előkészítették. Gyorsan lezuhanyoztunk és tűztünk vacsizni. Természetesen az alapos fertőtlenítés után 😎
Egyszerűnek induló, de igen fárasztó, egyben felejthetetlen és eddig számomra elképzelhetetlen élményeket és látványt nyújtó napon vagyunk túl.
Holnap folytatjuk utunkat a Spiti völgyében, több látnivalót is bejelöltünk a térképen. Irány Kaza, ahol két éjszakát fogunk tölteni.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂