2019. június 1.
Ma olyan jót motoroztam, mint már régen. Meg sem kottyant a kb. 500km, pedig nem szeretek nagy távokat menni. De Észak-Kalifornia az nem a sivatag, itt még az egyenesek is izgalmasak és gyönyörűek. De kezdjük az elején.
Reggel nehézkesen indultunk Renoból. Kezdődött azzal, hogy befolyt Norbi hátsó dobozába az a fékolaj, amit egyébként nekem hozott, ha az szivárogna a motoromból. Úgyhogy első lépésként doboz takarítás. Utána közkívánatomra elmentünk egy iHop-ba reggelizni (egyfajta Denny’s), ami az útirányunkkal ellentétes irányban volt. Így kénytelenek voltunk ismét végigmotorozni Reno főutcáján, amit én annyira azért nem bántam 😉
Norbi kirendelte magának a szokásos rántottáját. Én ennél rafkósabb voltam 😏
Már a Denny’s-ben is kiszúrtam, hogy a menü utolsó oldalán vannak az 55+ jelzésű kisebb és egyben olcsóbb adagok. Nekem ez kapóra jött, mert szeretek reggelizni, de nem sokat. És szentül meg voltam győződve, hogy az 55+ az valami csökkentett kalóriás dolog. Erre Norbi tüzetesen elolvasta a menüt és hangosan röhögve tájékoztatott, hogy ezek a kaják az 55 évnél idősebbeknek ajánlottak 😂
10 óra magasságában sikerült kigurulnunk Renoból. Első megállónk a Frenchman Lake volt, egy gyönyörű kis duzzasztott tó. Fényképezés után sajnálattal állapítottuk meg, hogy továbbra is szivárog a motoromból az olaj, hiába húztuk meg a blokk kilazult csavarjait. Azért letöröltük, hogy továbbra is megfigyelhessük. Elindultunk megkerülni a tavat, de kb. 5 km után véget ért az aszfalt, így gyorsan visszavonulót fújtunk és elindultunk lefelé, vissza a főútra.
Második megállónk is egy tó mellett, Lake Davisnél volt. Örömmel konstatáltam, hogy teljesen tiszta és száraz a motorblokkom. Úgy tűnik sikerült elhárítani a hibát a kilazult blokk csavarok meghúzásával. Hogy azok hogy tudtak kilazulni, az talány. Itt is fotóztunk, majd elindultunk a betervezett útvonalon. A megállónktól 500 méterre lett vége az aszfaltnak. Itt már vagy 20km-t kellett visszamenni. Ami nem is volt baj, mert az eredeti úton nem lett volna elég a benzinem.
Ezután fantasztikus hegyi utakon vitt a GPS, nagyon jókat kanyarogtunk. Norbi élvezte, ahogy mondta, én meg nyűglődtem, mert nagyon fáradt voltam, majd elaludtam a nyeregben. Így kapóra jött egy kis falu kávézója. Itt a wc-ben szabályt szegtem 😂
Három a magyar igazság, így ismét egy tó, a Lake Almanor partján álltunk meg pár fotóra. Ezután egy kb. 1700m magas fennsíkon húztuk a gázt egészen sötét felhők irányába. Egy ponton én be is öltöztem esőruhába. Szerencsére, mert kb. 2 perc múlva elkezdett szakadni. Nem esett sokáig, kb. 20 perc múlva már sütött a nap ahogy haladtunk lefelé.
Ezután hosszabb egyenes részek jöttek, de gyönyörű örökzöldek között és az út végén először a Mt.Cloud, majd a Mt.Shasta havas csúcsaival. Este 7 körül futottunk be Weedbe, a Mt.Shasta lábánál fekvő kisvárosba. Itt a Pizza Factoryban búcsúvacsoráztunk.
Holnap Norbi Dél felé haza, én pedig Északra, Oregon felé indulok el. Ezzel megkezdem az utam utolsó szakaszát. Már csak kevesebb, mint két hét van vissza a nagy utazásból.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂